Valóban nem működik ez az üzlet?


Érkezett hozzám egy levél, ami röviden, de tartalmasan magába foglalja azokat a gondolatmeneteket, amik miatt sokan nem jutnak egyről a kettőre, szerintem nem csak a DXN –ben hanem általában az életben! Ezért ha szeretnétek érezhető és valóságos eredményeket elérni akár az egészség vagy akár a pénzügyi területen akkor kérlek úgy olvassátok el levelem, hogy az hathatós változást hozhasson és jó gyümölcsöket teremjen bennetek! IME A LEVÉL:
Kedves Gábor! Én allergiás vagyok és vásároltam is a termékből, de jobban nem lettem. Nem hiszek benne, ez alapján ajánlani se tudom. Azóta sikerült elhelyezkedni, de a cégnél sincsen senkinek havi több ezer forintja a fenti termékekre. Nagyon köszönöm a tájékoztatókat, igyekeztem is elolvasni őket. Kívánok nektek sok sikert, de én nem tudom és nem is akarom csinálni.

Ahelyett, hogy bárkit is meg szeretnék bántani mégis határozottan kell fogalmaznom, hogy érthető legyek! Már sokszor írtam róla, hogy az egészségünk és anyagi helyzetünk a legtöbb esetben nem a kórokozóktól, nem is az immunrendszerünktől és nem a körülményeinktől függ elsősorban, hanem a lelki beállítottságunktól, gondolkodásmódunktól nevezzük így a világnézetünktől! Az a mondás is igaz, hogy az vagy amit megeszel, de az is, hogy az vagy aminek gondolod magad és amivé teszed magad a beszéddé formált gondolataiddal!
Henry Ford mondja: "ha azt hiszed, hogy meg tudod csinálni, vagy azt hiszed, hogy nem tudod megcsinálni, igazad van."
Mielőtt tovább mennél kérlek nézd meg ezt a két kis részletet két olyan filmből amit ha egyszer végignézel ismerni fogod a sikerhez vezető utat! HOZD KI MAGADBÓL A GYŐZTEST!



Ez igaz az élet minden területén.  Ha te elfogadod, hogy allergiás vagy, és hogy ezt az üzletet te nem tudod megcsinálni akkor ez lesz, de ha azt fogadod el, hogy ez egy átmeneti állapot és te megfogsz gyógyulni és gazdag leszel pld. a DXN segítségével akkor az lesz meg, mert ez a gondolkodásmenet segíteni fog megtalálni a hogyanokat és a módszereket amik által megvalósulhat amit szeretnél!
Aki kicsit is komolyan gondolkozik, az tudja, hogy a betegségek kialakulása nem egy egyik pillanatról a másikra történő dolog, hanem általában sokszor évtizedek egészségtelen életmódja, a lelket és testet is érintő stressz következménye! Mégis a legtöbb ember úgy gondolja, mikor találkozik egy vitaminnal, táplálék kiegészítővel, hogy annak akár 1 hónap alatt helyre kell tudnia állítania a leromlott, és tönkretett egészséget és tuti gyógyulást kell hoznia!
Társadalmunk ideológiájába mélyen beépült az instant megoldások iránti vágy!
Mindent rögtön, gyorsan, ha lehet, menet közben szeretnénk, és nem tudunk, nem akarunk hosszú távon gondolkodni, kicserélni amit kell, megállni és korrigálni amit kell! Könnyen feladjuk, az első kudarc után abba hagyjuk és inkább visszatérünk a „realitások talajára” s maradunk a rossz, sokszor ártalmas de kényelmes, hitet, erőfeszítést , netán harcokat nem igénylő hétköznapi megoldásainkhoz!
Elfogadjuk a betegséget, a szegénységet sokszor a körülményeinkre hivatkozva! Inkább elfogadjuk a korlátainkat, minthogy teljes erővel neki menjünk és ledöntsük azokat! Sajnos a statisztika szerint az embereknek csupán 1%-a hajlandó tenni valamit a jövője érdekében és talán párhuzamba vonható ezzel az a táblázat mely szerint 65 évesen az emberiség 36% már halott, 54%-a szegény, 5%-a még dolgozik , 4%-a jól él, tehetős, és csupán 1% aki vagyonos!

De milyen emberek ezek? Olyanok, akiknek látásuk volt a jövőről!
Ford aki autót tervezett mikor mindenki azt akarta, hogy inkább gyorsabb lovakat tenyésszen mert arra van igény! Gates aki azt mondta, hogy hamarosan minden háztartásban ott lesznek a kis számítógépek akkor, amikor még egész termeket töltött be egy ilyen berendezés! Mások üzletet láttak a mobiltelefonban mikor még mindenki kinevette a gondolatot, hogy ki akarna mindig telefonnal futkosni, miért ne bírnák ki az emberek, hogy ne legyenek mindig elérhetők? Ha annyi idős vagy emlékszel még, hogy bunkófonnak hívták azokat a nagy dobozméretű hordozható első telefonokat! Ha most utólag visszanézel, gondolom te is elégedett lennél ha csak 1%ot is kapnál minden mobiltelefon autó vagy számítógép vásárlás után!
Remélem érted, amit mondani akarok?! A döntő dolog az egészséged és jövőd szempontjából az , hogy mit akarsz s nem az , hogy épp mit érzel, miben vagy benne! Ma az internet korszakában semmibe se telik megtalálni a megoldásokat!
S ha találtál valamit, ami számodra hitelesnek tűnik, van megbízható tudományos alapja, olvasol jó bizonyságokat róla, látod, hogy mások is meg tudták csinálni, akkor egy dolog van : LÉGY KITARTÓ ÉS CSINÁLD MEG TE IS!
NINCS CSODASZER AMI AZ ALLERGIÁT VAGY MÁS BETEGSÉGET EGY PILLANAT ALATT MEGGYÓGYÍT!

De vannak dolgok, amik hosszú távon működnek, természetesen akkor, ha hiszel benne! Mert ha mint írtam a gondolataiddal eleve megfogalmazod és a száddal még ki is mondod, hogy te nem hiszel ezekben akkor nincs olyan csodaszer ami használna! Az allergia a szervezet jelzése arról, hogy valami nem optimális, valamit rosszul csinálsz, többek között el vagy savasodva ami a rossz táplálkozásodnak és a stressznek a helytelen gondolkodásnak is köszönhető! Ahhoz, hogy kigyógyulj az allergiából eltökéltség kell, hogy ezeken változtatsz és hogy nem a gyógyszeres megoldást akarod véglegesíteni, ami hozza a mellékhatásokat úgy hogy hamarosan már azokra is gyógyszereket kell majd szedned!
Az hogy nem múlt el az allergiád egy két doboz terméktől szerintem teljesen normális! Ha feltornáznád a PH értékedet és megszüntetnéd a tested savasságát, kitisztítanád a hajszálereidet hogy könnyebben jusson el az oxigén a sejtekhez, ha segítenéd Spirulinával a vérképzésed, hogy sok friss véred legyen és ne a máj próbáljon állandóan újrahasznosított vért szolgáltatni neked, ha Cordycepsszel segítenéd a sejtek oxigénfelvételét , ha méregtelenítenél és megerősítenéd az immunrendszered NOS akkor hosszú távon megszűnhetne az allergiád, vagy legalábbis javulna az állapotod, ahogy nekem is és sok ezer embertársamnak sikerült ezt elérni! De nem egy doboz vitamintól, hanem hosszú kitartó szedéssel!
A ganoderma hatásmechanizmusát ismerve, azt is tudhatjuk, hogy az első 3-4 hétben nem szabad a vérvizsgálati eredményeket nézni, vagy a tünetekre figyelni, mert sokszor a méregtelenítés és a tisztulási folyamatok miatt gyakran még rosszabbodik is a helyzet, és úgy tűnik, hogy a ganodermától rosszabbul lettél! Fájhat a fejed, az ízületeid, kijön a herpesz, sőt még hányhatsz is és lehet hogy a cukorszinted vagy a vérnyomásod is felmehet eleinte!
Ez normális! A méreganyagok eltávozását jelenti amit sok tiszta víz ivásával megerősíthetsz! Ilyenkor nem szabad abbahagyni, mert az esetek 90%-ában ezután mindig minden elmúlt, és egészségesebb lett a szervezet! Akik ilyenkor abbahagyják, a legrosszabb döntést hozzák!

KÖNNYŰ AZT KIKIÁLLTANI, HOGY A TERMÉKEINK NEM HASZNÁLTAK MERT ÍGY KÖNNYEBB MEGIDEOLOGIZÁLNI AZT, HOGY MIÉRT NEM AKAROK TÖBB PÉNZT RÁ KIADNI!
Nem ismerem a költségvetésed s a munkatársaidét sem akiknek állítólag nincs erre pénze, csak a tapasztalat alapján mondom, hogy ha megfigyeled az embereket a pénztárnál akkor érdekes dolgokat fogsz látni.
Válság van de azért a cigire valahogy mindig futja! Múltkor egy anyuka volt ott a kislányával előttem a sorban, bevásárolt és mikor kiderült, hogy nincs pénz a kártyáján és készpénze csak kevés volt, tudod mit tett vissza – nem a cigit – hanem a levesre való zöldséget és a gyerek csokiját, nem zavarta, hogy sír ma gyerek! De azt is megvizsgálhatnánk, hogyha valakinek elromlik a színes tévéje előteremti-e rá a pénzt? Biztos lehetsz benne, hogy 100-ból 99 igen!

Most nem megyek bele újra, hogy miért drága egy minőségi egészséges kávéért 75-85 Ft/csésze csak emlékeztetlek, hogy mint múltkori levelemben is írtam, ma Magyarországon évente 140 milliárdot költenek az emberek minden fajta vitamin készítményre, benne sok vicik-vacak majdhogynem mérgező szintetikus kacatokra. Akik állandóan a szegénységre hivatkoznak, azok nem tudom, hogy magyarázzák miért nem zártak még be a plazák a méregdrága divat, ékszer, műszaki stb boltok? Vesz még valaki 5000Ft-ért nyakkendőt mikor a piacon van 300 Ft-ért is? Ki vesz ma még laptopot 1 millióért amikor már 69000Ft az Auchanban ? Sorolhatnám és arra jutnánk hogy csak nem zárnak be ezek a boltok! De azt se hiszem hogy a válság miatt tönkremenne a Szerencsejáték ZRT vagy a dohánygyárak, vagy a sörgyár, a szeszipar vagy épp a Milka csokira nem adnának pénzt az emberek mikor van ocsóbb! Szóval ez csak egy szegényes gondolkodás amit ideje lenne megreformálni!

Sohase mond, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak – írja R.Kyosaki – keresd meg inkább, hogyan engedhetnéd meg magadnak? – ez a helyes szemlélet!

Az üzletről meg csak annyit, hogy senki se mondta, hogy az MLM abból áll, hogy próbálj meg a környezetedben eladni termékeket! Ez egy szakma amit meg kell és meglehet tanulni hisz annyi rengeteg jó könyv , hanganyag és film van!
Nem csodálkoznék ha én hozzám nem jönnének kuncsaftok ha azt mondanám, hogy fodrász vagyok vagy autószerelő, mert látható rajtam, hogy én nem értek hozzá! Ettől még a fodrászat, vagy az autószerelés jó és jövedelmező szakma!

Aki még nem vett meg és olvasott el egy MLM szakmai könyvet, nem volt egy rendezvényen se, a webkonferenciára nem kíváncsi, a szponzorával még tíz percet se beszélt az ne mondja, hogy ez nem működő dolog! Legfeljebb ő ki fog maradni belőle és mások gazdagodnak meg belőle! Most mesélte az elnök úr, hogy mondta az Indiaiaknak, hogy nyissák meg Nepált. mire ők visszakoztak, hogy ott nagy a szegénység, politikailag is instabil és nincs ott a DXN-nek keresni valója.

 Erre a lelkes Filip szigetiek odamentek elindították az üzletet s ma már pár év után havi 60 millió forint feletti a forgalom ami után a Filip szigetiek bőségesen gazdagodnak. Így nyílt meg Mongólia is. A Kínaiak nem akartak oda menni, mert az egész egy sivatag s több a birka mint az ember! Erre malájok odautaztak megnyitották a piacot és ott is már ennyi a havi forgalom! Csak gondolkodás kérdése mit érsz el az életedben. Ha nem tudod feljebb emelni a fantáziádat mint egy fix munkahely akkor 10 év múlva is alkalmazottként gályázol majd valamelyik multinál vagy közhivatalban!
Mi nem kávéárusok vagyunk hanem a lehetőséget kínáljuk fel az embereknek a minőségibb és szabadabb életre!
Nem szokásom magam dicsérni de az ahol tartok nagyban annak köszönhető, hogy sohase adtam fel! Mikor 2008 novemberében mentő vitt a kórházba stroke miatt és ott küzdöttek az életemért az intenzíven akkor is dolgozni akartam! 3. nap már ott volt nálam a laptop – a drótok még mindenhonnan lógtak belőlem, folyt belém az infúzió - de én már honlapot szerkesztettem és hirdetéseket adtam fel! Ha nem akarod ennyire a sikert akkor nem is fogod elérni, s ami a legrosszabb, hogy még meg is fogod ideologizálni, hogy miért nem működik ez az üzlet! Hibát fogsz találni a cégben, a szponzorodban, a  termékekben, hogy rossz helyre költözött az új iroda pesten, nehéz parkolni sőt lehet, hogy a múltkor a szponzorod is csúnyán nézett rád…..ja és most indul egy új lehetőség ahol ingyen lehet regisztrálni, vagy ahol 4%-al többet adnak az 5.mélységben és az biztos jobb lesz neked!

Szóval minden irónia és gúny nélkül csak azt tudom mondani, hogy ha továbbra sem hiszel a DXN termékeiben és az üzleti lehetőségben az csak téged gátol meg abban, hogy egészséges légy és gazdag, más aki meg hisz benne és betartja az adagolást és az üzleti lépéseket az viszont nagy eséllyel meggyógyul és egészséges életerős lesz illetve lehet hogy lassan de beletanul az üzletbe és megteremti nyugdíjas korára a biztonságot!

NEM AKARTAM LELKIZNI, NEM AKARTAM EPOSZT ÍRNI DE AZT AKARTAM HOGY TUDD AZ MLM EGY MÜKÖDŐ ÉLETKÉPES LEHETŐSÉG DE CSAK AZOKNAK AKIK MEGÚJITJÁK AZ ELMÉJÜKET, HAJLANDÓAK ELHAGYNI A KÉNYELMI ZÓNÁJUKAT, ÉS A CÉLRA SZEGEZVE A SZEMEIKET MENNEK ELÖRE ÉS NEM TÖRÖDNEK AZ ELUTASITÁSSAL, AZ EMBERI BUTASÁGGAL, A KIFOGÁSOKKAL, ÉS HITETLENSÉGEKKEL, AGÁLYOKKAL ÉS SOHASEM IDEOLOGIZÁLJÁK MEG A SAJÁT SIKERTELENSÉGÜKET HANEM TUDNAK ÉS AKARNAK VÁLTOZNI MERT TUDJÁK, HOGY KÜLÖNBEN ELSÜLYEDNEK A TÁRSADALOMBAN ÉS 65 ÉVESEN ŐK IS OTT LESZNEK A HALOTTAK, A SZEGÉNYEK VAGY A MÉG MINDIG DOLGOZNI KÉNYSZERÜLÖK KÖZÖTT! NEM RÉMISZTGETLEK EZ TÉNY ÉS STATISZTIKA!

Ezért a 100 pontos vásárlás nem valami üzleti érdek, hanem a jövöd biztos alapja lehet! Ha te ezen kezded a spórolást, akkor ne csodálkozz, hogy ott vagy még mindig ahol nem szeretnél lenni!

Ha szeretnél lépni és végre pénzt keresni ezzel az üzlettel akkor ideje hogy megkeressed a szponzorod vagy engem és beszéljük meg hogyan tudnál elindulni és sikereket elérni a DXN segítségével!
A TE DÖNTÉSED A TE ÉLETED!

Meggazdagodási vágy vagy terméktapasztalat - mi stabilizálja jobban az üzleted!

Ma egy olyan témát dobok fel amivel lehet, hogy sokan fognak vitatkozni, de az nem baj, legalább sok értékes más vélemény is napvilágra kerül!

A kérdés valahogy így hangzik: Kellenek-e MLM Ferrarik és rakéták, vagy hasznosabb-e lassabban és stabilabban építkezni? Javára vált-e az MLM megítélésének a termékek helyett a meggazdagodás lehetőségének kihangsúlyozása?

Az 1960-70-as években mikor kialakult az MLM, a sokcsatornás értékesítés akkor az egésznek az volt az értelme, hogy az elégedett fogyasztók tovább ajánlották a termékeket és így ment ez emberről emberre, mígnem nagy fogyasztói hálózatok alakultak ki, amikben a termékek áramlásán volt a fő hangsúly!
Nem tudom, hogy mikor és kik által jött be az MLM más értelmezése, de bejött és sokszor ma már a nagy vezetők azt mondják, hogy tök mindegy mi a termék, csak a marketingterv legyen a jó! Az MLM többé nem arról szólt számukra, hogy mi a termék, mire jó a termék, és hogyan ajánljuk másoknak, hanem arról, mennyi pénzt lehet keresni, hogy lehet a legtöbb pénzt keresni, és kihozni a marketingtervből, hova és mennyi pénzt kell berakni a legnagyobb haszon érdekében! A honlapok, bemutatók fő eleme a dollárhegyek vizualizálása lett, s az MLM üzenete sokak számára már csak a legmenőbb kocsi, vagy egy szuper ház egy álom otthon bemutatása lett! Az MLM céljává egyértelműen a gazdagság megszerzése vált, amihez a termék csak egy eszköz, a lényeg a kifizetési rendszerben van!




Ennek következtében állt elő a helyzet, hogy a legtöbb MLM cégnél az utolsó héten bonyolítják le a havi forgalom 70%-át, mivel a termékeket nem azért veszik a tagok mert mindennap használják, és szeretik hanem mert az mondjuk a kvalifikáció feltétele – egyszóval muszáj!! / A DXN-nél ez másképp van, már elsejétől kezdve folyamatos a forgalom s hó végén talán 10%-ot emelkedik, de erről majd később !/
Bizonyára te is összefutottál már olyan hirdetéssel a Google-ban, melyben gyors gazdagodást ígértek, bizonyítva azzal, hogy egyesek már az első hónapban millió felett kerestek!

Ez már rég nem arról szól mint sejted, hogy hirtelen ennyi embernek az érdeklődését keltették fel a termékre és egy hónap alatt több milliós forgalmat generáltak, hanem többnyire 2 dologról:

1. Vagy arról van szó, hogy többszázezres kezdőcsomagokkal indítottak el sok embert így volt mit szétosztani ! / Hozzátéve, hogy nagy valószínűséggel ezek az emberek nem friss tagok voltak, hanem egy másik MLM hálózatból áthozott struktúra ! lásd…/
2. Vagy mint a betiltott Sciennet esetében az ártatlan kis vásárlói hálózat – ami egy már bevált jó ötlet – egy csavarral máris befektetési központtá vált. Emberek tömegei rakták be a pénzüket a bankoknál nagyobb hozam reményében, s vásároltak jogokat, pozíciókat a rendszerben, s így sokan több milliót buktak a rendszer betiltásával! Láttunk egy DVD-t amin le lett vezetve, hogy lehet milliókat keresni a legokosabban helyezgetve a pénzünket!

És ez csak két kirívó eset a sok közül!  Ma már nem ritka dolog, hogy az MLM cégek mellett kiépített képzési rendszerek nem titkolt célja az, hogy üzletileg a legtöbbet hozza ki a cég marketing tervéből! Ha rajtuk múlik, gyakran eltitkolják, hogy a cég részéről nincs semmi követelmény, gyakran 5-10 ezer forint regisztrációs díjjal már egyenlő jogú taggá lehet válni és lehet törzsvásárlói áron vásárolni mindenkinek! Ehelyett a prezentációkon úgy mutatják be a fantasztikus céget, hogy oda csak a több százezres kezdőcsomag és a hasonlóan drága oktatási csomag megvásárlásával lehet csatlakozni! Persze ahhoz, hogy ezt letudják nyomni az emberek torkán már rég nem a termékek vannak a fókuszban, hanem a marketingterv! De ahhoz hogy az emberek a többszázezres indulásra tudjanak jelentkezőket találni bizony komoly képzések kellenek, ahol az eladási, kérdezési, befolyásolási trükkök mellett olyan dolgokat is be kell vetni mint a tűzönjárás ami által állítólag az emberek minden félelmüket le tudják győzni!

Természetesen, ha a jövedelmeket, a jutalék-kimutatásokat nézzük akkor az ilyen csoportok összetudnak minden hónapban hozni komoly bevételeket szerző embereket de, amiről persze nem beszélnek gyakran, hogy ez, a sok kudarcot való ember berakott pénzéből finanszírozódik! Elég csak felmenni internetes fórumokra ahol ezek a csalódott emberek kiáltanak kígyót, békát volt MLM cégükre!
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy ezek az emberek, akik belesültek az üzletbe, gyakran, szinte mindig abbahagyják a termékek fogyasztását, ha ez már nem üzleti érdekük!

Egy másik hasonló történet a Ferrari típusú elindulás, ami elsőre nagyon tetszetős, de a vége gyakran nem az lesz, amiről szólt az egész az induláskor!
Mire is gondolok?
A hálózatépítésnek egy másik sajátos formája mikor látszólag emberek Ferrari sebességgel építik a hálózatuk, s hetek hónapok alatt több száz, vagy akár ezer embert is behoznak a rendszerbe!
Ez tipikusan ott fordulhat elő ahol az előzőekkel ellentétben ingyenes vagy minimális a csatlakozási költség a rendszerhez!
Nem kell messzire menni, hisz mindig van a palettán legalább egy cég, aki ilyen villámsebességgel növeli tagja létszámát! Hogy mi van a háttérben? Gyakran hamis vagy könnyen félreértelmezhető ígéretek melyek jól hatnak az emberi pszichére, vagyis kihasználják az emberek vesztességtől való félelmét vagy nyerseség iránti vágyát!
Az elsőre példa, amikor azt hangsúlyozzák ki, hogy minden perccel embereket veszthetsz el ha nem csatlakozol, a másik pedig mikor olyan elemeket tesznek bele a toborzó levélbe amik jelentős előnyökről beszélnek , amik ráadásul vonzóak de nem igazak! Ilyen volt az a bizonyos Meghívó a piramis csúcsára című körlevél, aminek hatására több mint 20000 - en regisztráltak be ingyenesen pár hónap alatt egy vásárlói közösségbe, azzal a vélt ígérettel, hogy majd olcsóbban tankolnak, fűtenek vagy éppen a Tescoban vásárolnak! Persze kamu volt és szét is esett a hálózat!

De vannak egyedi esetek is amikor egyes jó rábeszélő képességű emberek úgy fogalmazzák meg a csatlakozás előnyeit, hogy azzal könnyen rávesznek embereket a csatlakozásra, de mivel ezek az emberek se a termék nagyszerűsége miatt csatlakoztak, hanem valami meggazdagodási ígéretért így általában csak a nulla pontos csatlakozók számát növelik!
Mert ha a prezentáció fő hangsúlya nem a terméken van, hanem ilyeneken hogy:
-          Gyere, tök jó ez az üzlet! 6 hónap alatt milliomosok leszünk! Semmit se kell tenned, csak most az egyszer megveszed ezt a pár terméket aztán jövő hónaptól már ingyen lesz, a jutalékodból fizetheted! – akkor nem kell hozzá több hónap, hogy ezek az emberek mind kiessenek a rendszerből!

Fel lehet ilyen alapokon építeni Ferrari sebességgel egy hálózatot de, ha nincs benne élet, terméktapasztalat akkor minden le fog állni már az első vonalnál, hisz ezt a fajta a kommunikációt nem tudja mindenki tovább vinni! Ami meg nem másolható ott megáll a hatástöbbszörözés! Ha az emberek előtt ilyen példa van, akkor könnyen frusztráltakká válhatnak, ha neki havonta nem száz hanem csak mondjuk 2-3 új regisztráltjuk sikerül!
Persze mindig vannak, lehetnek kivételek és olyan karizmatikus emberek, akik korrekt tájékoztatással, terméktapasztalatokra is építve, a marketingtervet is okosan alkalmazva gyorsan képesek egy nagy hálózatot felépíteni és életben tartani de azért ez elég ritka!

Én személy szerint abban hiszek, hogy nem gyorsan kell meggazdagodni, hanem nagyon!
És ehhez olyan rendszer kell, ami másolható, amiben nincsenek beépített kényszerek, amit mindenki aki akar valamit az életével meg tud csinálni és ahol a terméktapasztalatokra épül az üzlet, s a termék élvezete viszi előre a dolgokat, így ha valakinek nem jön össze az üzlet akkor is meg marad hűséges fogyasztónak! A lényeg, hogy érezd jól magad az üzletben!

Most nézzük meg számomra miért a DXN hálózat jelenti a legjobb megoldást és miért gondolom, hogy ha stabil passzív jövedelmet termelő MLM vállalkozást akarsz akkor miért érdemes hozzánk csatlakoznod!

-          Ahogy Kócsó László szokta mondani a DXN-ben az értékesítés nem marketingfogásokon alapuló mókusvakítás mellett folyik, ami számomra azt jelenti, hogy hosszú távon hasznosabbnak tűnik ha az emberek a döntéseiket nem az akaratukat befolyásoló, a pszichéjükre irányuló nyomás alatt hozzák hanem felnőtt emberként szabad akaratukból!  Ezért a DXN-ben nincsenek „fergeteges, lehengerlő beléptető előadások” ahol minden eszközt bevetnek a jelöltek beléptetésére, meggyőzésére! Nincsenek trükkök, lezárási tanfolyamok arról, hogyan vegyünk rá embereket olyan dologra amit nem akarnak és hogy csikarjunk ki belőlük igenlő döntést és készséget arra, hogy akár hitelt is vegyenek fel leendő MLM vállalkozásuk több százezres kezdőcsomagjának és oktatási rendszerének megvásárlásához! Persze bárki megteheti, hogy ésszerűségből bevásárol, hogy mindig legyen nála termék de csak akkor, ha ezt önszántából teszi nem azért mert rákényszerítik!

-          A DXN fogyasztói hálózat, amelyben a termék a húzóerő! A termék eladásához pedig nem kell marketingfogásokat kitalálni, nem kell bizonyítani az embereknek, hogy feltétlenül szükségük van rá, nem kell rá az igényt mérésekkel, tesztekkel felkelteni, nem kell Nobel díjra, NASA technológiára hivatkozni, vagy éppen egy újabb „független” táblázattal a termékünk mindenkinél magasabb ORAC értékére hivatkozni hanem egyszerűen meg kell kínálnunk az embereket egy élvezeti cikkel, egy nagyon finom kávéval és megkérni őket, hogy próbálják ki, hogy pár hétig mellőzzék eddig fogyasztott hagyományos kávéjukat és igyanak meg 3 doboz ganoderma kávét!
A hatás szinte 100%-os az emberek könnyen „ganodermakávé függővé” válnak jó értelemben!

-          Tény és való, hogy a DXN-ben még nem jelentek meg a nagy befektetők és nem dolgoztak ki gyors meggazdagodást ígérő teóriákat, gondosan kiszámolva, hogy több száz ezres csomagokat megvetetve az emberekkel, hogyan lehet a legtöbb pénzt kivenni ebből a vállalkozásból! Tény, hogy sokak nagyon apró lépésekkel haladnak és hosszú hónapokig nem keresnek pénzt tevékenységükkel! De az is tény, hogy mivel nincsenek beépített kényszerítő eszközök, nincs nullázódás, visszaesés, hó végi pontelvárások, kötelező vásárlások, személyes pontérték így nincsenek eladatlan készletek a szekrényekben, nincsenek megkeseredett az üzletépítésbe belebukott és nagy vesztességeket elkönyvelő MLM sérültek! Mindenki jól érzi magát az üzletben és lelkesedéssel fogyasztja a kedvencévé avanzsált élvezeti cikkeket, majd felismerve azok szükségességét el kezdenek táplálék-kiegészítőket is fogyasztani! Ennek következtében az üzletet a sok lelkes kis fogyasztó viszi előre akik hónapról hónapra rendszeresen megveszik a termékeket és folyamatosan hozzák be az újabb és újabb kávéfogyasztókat vagy épp azokat akik a ganoderma szappan csodálatos képességeire lettek fogékonyak!
-          A DXN online támogató rendszere és a nemzetközi üzletépítést is elősegítő holnaprendszere olyan internetes támogatást ad az üzletépítőknek amelyek az offline kommunikációt kiegészítve tekintélyt, hitelességet és minőségi fellépést biztosítanak!
A belső levelező rendszer, web iroda, letölthető tanítások, online prezentációk, többfunkciós kapcsolati lapok stb. olyan magas színtű szolgáltatások amikért más hálózatokban vagy más üzleti szférában komoly összegeket raknak le a networkerek, itt viszont az egyszeri 5000Ft regisztrációs díjért ezeket pluszba ingyen kapod!

Ragozhatnám még az előnyöket, de talán ennyi elég arra, hogy megértsd hogy a DXN számodra valóban a legjobb befektetés lehet, és egy olyan hely ahol valóban jól érezheted magad! Ha stressz nélküli, nyomulás mentes könnyen megtanulható és másolható MLM céget akarsz akkor jó helyen jársz! Ha te a magad tempójában, a saját stílusodban építhető barátságos MLM hálózatot keresel akkor megtaláltad! Ha olyan céget keresel aminek termékeit akkor is fogyasztanád ha nem érdekelne az üzlet, akkor ne keress tovább!

Senki se várja el, hogy Ferrari vagy rakéta legyél! Nem kell sietned, nem szorít az idő, érezd jól magad az üzletben, tanulj, találj új barátokat, ismerősöket és élvezd a kávé vagy más termékek zamatát ízét hatását stb.!

Konklúzió:
Szerintem ma még mindig sokkal kevesebb embert lehet megszólítani egy MLM-es szuper meggazdagodást ígérő üzleti ajánlattal mint például egy jó kávéval ! Természetesen a nagy halakat időben észre kell venni és ahol lehet érdemes gyorsítani a folyamatokon, lehet a marketingtervet okosan kihasználni, figyelembe venni de fontos, hogy az emberekkel való kommunikációban mindig ez legyen az első:
Ne az embereket használd fel az üzleted építésére, hanem használd az üzleted az emberek felépítésére! „Mert aki mást felüdít maga is felüdül!” /Biblia/

MLM Eladás vagy nem eladás? Ez itt a kérdés!


„Akkor most nekem ezeket a termékeket kell árulnom?” – hangzott el az új belépőm szájából a kérdés.

Az örökké vitatott téma MLM körökben, hogy mi is az MLM : eladás vagy nem eladás?
Mivel mindenki tisztába van azzal, hogy az emberek 95%-a utálja ha elakarnak neki adni valamit, és eladni is körülbelül ennyien nem szeretnének, ezért persze minden MLM cég ezt próbálja kihangsúlyozni, hogy náluk nem kell eladni! Természetesen ez alaphelyzetben igaz is valamennyire, hisz itt tényleg nem arról van szó, hogy te megveszed nagyker áron a terméket és aztán kisker áron eladod, mégis ha megfigyeled a marketingterveket és a kifizetéseket, mégis a legtöbb cégnél a jövedelemforrások között elsőnek ez szerepel: 30% a  kisker értékesítés haszna.
Akkor hogy is van ez? Lehet vagy szokás kisker haszonnal dolgozni ?
Szerintem igen, és ezt nem is kell szégyellni, semmi rossz nincs benne, ha valaki képes erre, mert erre van adottsága! Nekem is van a csapatomban aki bemutatókat tart az otthonában és a vendégeknek kisker áron értékesít. De van ilyen bio boltos, természetgyógyász vagy életmód tanácsadó is! 


A lényeg szerintem 2 dolog:
1. Ez nem elvárás, nem kötelező és nem muszáj semmit eladni! Lehet máskép is!
2. Aki nem egy második munkahelyet akar teremteni magának, vagy nem egy hagyományos vállalkozást akar, ahol csak akkor van pénz ha van értékesítés akkor érdemesebb üzleti oldalról megközelíteni a dolgot és hálózatot építeni nem csupán értékesíteni!

A gond és az eladási kényszer akkor szokott terhes lenni, amikor egyes MLM cégek olyan nagy elvárásokat tesznek a marketingtervbe, olyan nagyok az elvárt személyes forgalmak, vagy a kvalifikáció elérése vagy egy színt fenttartása olyan mennyiségű pontot igényel ami már túllépi a személyes igényt s az üzletépítők már nem személyes szükségleteiket elégítik ki a vásárlásokkal, hanem kényszerből vásárolnak, s ha nem akarják a pénzüket termékekben  tárolni akkor bizony el kell adniuk!  Sajnos ez nem a cég hibája, hanem általában a céghez kapcsolódó képzési rendszereké, akik a nagyobb és gyorsabb bonusz bevétel miatt a több százezres belépéseket másoltatják, néha lelkiismeretlenül, például hitelekbe hajszolva a jelentkezőket!

Lényegében arról van szó, hogy az MLM inkább egy fejvadász, jelöltkereső vezetőképző vállalkozás mint eladás és termékértékesítés! Ha valaki utánaszámol láthatja, hogy nagy jövedelmekhez iszonyú mennyiségű terméket kéne eladni ezért aki maga akar egy nagy üzletet felépíteni az reménytelen vállalkozásba kezd! Az MLM csapatmunka és jó ezt már az elején látni és így kialakítani az üzleti tervet!
Persze a legelején még annak is örül az ember ha „elad” egy kávét a szomszédnak vagy egy kakaót az óvodában az egyik kisfiú anyukájának. De aki többet akar mint lelkes fogyasztó , vagy mint lelkes termékajánló lenni és komoly „vezetői” színtű jutalékokat akar kapni, annak bizony meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy neki hálózati vezetővé kell válnia és hamarosan meg kell érnie a feladatra, hogy embereket vezessen, tanácsoljon, tanítson stb és hogy példamutató életet kell élnie, hisz minden másolódik ebben az üzletben.
A legnagyobb rombolást ezek az új MLM csodák okozzák ahol nagyon jól felhasználják az emberek vesztességtől való félelmét, vagy nyerseség utáni vágyát és elhitetik az emberekkel, hogy gyorsan hamar milliomossá lehet válni, szinte csak annyi kell, hogy beregisztrálj és utána minden megy magától! Ne dölj be! Ott is csak akkor leszel csúcskereső ha csúcsvezetővé tudsz válni!
A sikeres MLM titka a helyes  munkatárs választás!



MLM eladás vagy nem eladás?
Ennél jobb megfogalmazást nem tudok, plagizálni meg nem akarok ezért Hoffman József startprogramjából idézek amit mindenkinek érdemes elolvasni! http://www.mlmstartprogram.hu/mi_az_mlm.html

Kell-e az MLM-ezõnek eladással foglalkoznia? Igen! KELL!
De nézzünk meg még néhány foglalkozást. Kell-e eladnia egy orvosnak? Egy pedagógusnak? Hát egy ügyvédnek?

Nézzük meg az utóbbit. Ismerheti valaki a legjobban a jogszabályokat, úgy értem, lehet a szakmájában a toppon, de ha ezt senki nem tudja róla, nem lesznek ügyfelei. Nem elég tudnia, el kell tudnia adni a tudását.

Manapság minden jobb állást pályázni kell. Milyen képességre van ehhez leginkább szükség? Ez nem is kérdés! Eladásra.
El kell tudni adni magunkat. Azt a hasznot, amit az alkalmazó cég számára jelenthetünk.

Biztosan Ön is emlékszik az iskolából olyan tanárra, akinek "csüngtek az ajkán" a tanulók, mások - pedig nagy tudásúak voltak - nem tudták azt átadni. Náluk is az eladási képesség az, ami hiányzott.

Úgy tûnik tehát, hogy az életben igen fontos, ha nem a legfontosabb képesség az ELADÁS.

A már többször idézett Robert T. Kiyosaki szerint:
"..amikor valakinek alacsony jövedelme, az esetek 99%-ában mindez azért van, mert az illetõ nem képes valamit eladni; vagy semmi eladni valóval nem rendelkezik, vagy ha igen, akkor azt nem tudja eladni. Meg kell az embernek tanulnia, hogyan kell eladni.

..nem a pénz teszi az embereket gazdaggá. A képességek azok, amiknek a gazdagságukat igazán köszönhetik. És elsõ számú vállalkozói képességként az eladást kell megemlítenünk."
Miért van az mégis, hogy az emberek többsége úgy viszolyog az eladástól, mint ördög a tömjénfüsttõl? Sokan szívesen elhelyezkednek egy üzletbe eladónak, de ha az MLM-rõl hallnak, akkor inkább lenyelnének egy békát keresztben, mintsem ezzel foglalkozzanak. (Ebbõl is látszik, hogy az üzletekben jobb esetekben is csak kiszolgálókkal találkozhatunk, nem eladókkal).  
FONTOS!
Az emberek fejében az eladásról valami teljesen téves elképzelés él. 
Nem tudok/akarok eladni! - mondják sokan.
De erre gondolnak: - nem akarok/tudok ismerõs és/vagy idegen embereket arra rábeszélni vagy azzal zaklatni, hogy megvegyenek vagy megtegyenek olyasmit, amit nem akarnak, és aminek a szükségességérõl én magam sem vagyok meggyõzõdve.
Ez a tipikus kommunikációs zavar esete. Olyan ez, mintha a beszélgetõpartnerünk elméjében lévõ "fordítógép" hibásan dekódolná az üzenetünket. Valójában nem csak olyan, hanem pontosan errõl van szó.
A kommunikáció egyszerûsített sémája
A kommunikáció vázlatos modellje
Vagyis B-ben a fordítás hibásan megy végbe, ami létrehozza a fent vázolt gondolatot. 
A köznyelv ugyanis az eladást a rámenõs, erõszakos, sõt aggresszív ügynöki módszerekkel társítja. Megjelenik a lelki szemeink elõtt egy levakarhatatlan, bosszantó ember képe, akit, ha kidobnak az ajtón, visszamászik az ablakon. Való igaz, ennek a képnek a kialakulásában a szakma egy-néhány nem túl jeles képviselõje is kivette a részét.
Ezért van az, hogy a network marketinget gyakran úgy kommunikálják, hogy itt nem is kell egyáltalán eladni, sõt nem is kell egyáltalán érteni az eladáshoz. Pedig ez így nem igaz!

Sokan - köztük én magam is sokáig - azt mondtuk egy érdeklõdõnek, hogy itt nem kell eladnia, mert azt gondoltuk, hogy azzal inkább félrevezetnénk õket, amit gondolnak az eladásról, mint azzal, ha azt mondjuk, hogy itt egyáltalán nem kell eladni. Ezzel valóban megnyertünk néhány embert, aztán kiderült, hogy amit nyertünk a réven, azt elveszítettük a vámon. Ezek az emberek általában nem csak eladni nem akartak, hanem egyáltalán semmit se csinálni. Akik pedig mégis elkezdtek dolgozni, azok ennek okán nem is tanulták meg az eladást, így amatõr módszereikkel elkezdték az ismerõseiket zaklatni a "a világ legjobb termékeivel, amit nektek is ki kell próbálnotok", ezzel is erõsítve a kialakult fenti képet.

Nem csigázom tovább. Elárulom, hogy mit is kell csináni az MLM-ben. És ez nem is bonyolult.

Fogyasztói klubrendszer létrehozása 
Errõl van itt tehát szó. Nem termékeket kell értékesíteni - ezt az ellátó vállalat teszi. A dolog úgy muködik, hogy az MLM anyacég nagykereskedelmi raktárakat hoz létre világszerte, amelyekben egy nagykereskedelmi kártyával lehet csak vásárolni. Ebben hasonlít a METRO áruházakhoz. A különbség abban van, hogy ezeket a kártyákat nem közvetlenül a vállalat bocsátja ki, hanem a kártyák egymáshoz kapcsolódnak. Amint Ön megszerezte rá a jogot, lehetõsége van rá, hogy másnak is ilyen diszkont vásárlói jogot adjon. Az Ön feladata tehát egy vásárlói klub hálózat felépítése, Ön pedig egy ilyen profilú vállalkozás - egy bizonyos méret után pedig vállalat - tulajdonosa lesz.
Amikor Ön hálózatot épít, tulajdonképpen utakat, csatornákat épít ki a gyártó cég és a fogyasztók között.
Naivitás persze azt gondolni, hogy ez a dolog úgy muködik, hogy én szólok 2 embernek, aztán azok is szólnak 2 embernek... és így tovább. Ez egy szakma. Érteni kell hozzá. Pontosabban fogalmazva meg kell tanulni érteni hozzá.
Ebben a munkában pedig Ön - kezdetben mindenképpen - a kapcsolataira tud támaszkodni. (Ezért is szokták az MLM-et - ha a tevékenységi oldaláról közelítjük meg - kapcsolati marketingnek nevezni.) Nem úgy, hogy letámadja õket, hanem csak felajánlja nekik is a nagykereskedelmi vásárlás lehetõségét. Erre nagyon sokan nyitottak. Õk nem Öntõl fognak vásárolni, hanem közvetlenül a cégtõl, a saját diszkont kártyájukkal. Az Ön jövedelme tehát nem termék eladásból, hanem marketing tevékenységbõl származik. Mivel az igazi hálózati marketing cégek nem költenek reklámra, de a reklámöltség ugyanúgy be van építve a termékek árába, ezeket a pénzeket azoknak fizetik ki, akik ezt a marketing tevékenységet a média helyett elvégzik - adott esetben Önnek.

Az AJÁNLÁS szónál érdemes megállni egy kicsit, mert a dolog azért nem ennyire egyszerű. 
A szakirodalomban gyakran szoktak hivatkozni a szájreklámra, mint a leghatékonyabb és legolcsóbb marketing eszközre. Pl.:megnézek egy jó filmet, amit aztán ajánlok a barátaimnak is. Nincs is ezzel gond, amíg a mozi nem fizet nekem ezért. Mert ha így lenne, rögtön "homokszem kerülne a gépezetbe", a barátaimban mindjárt felmerülne a gyanú, legalább tudat alatt, hogy talán nem is annyira jó ez a film, csak azért ajánlom, mert hasznom származik belõle. Amint tehát a pénz belép a tranzakcióba, attól az megszûnik tisztán csak ajánlás lenni. Ettõl még a film lehet valóban jó, csak azt akarom ezzel mondani, hogy a puszta felajánlás kevés. Meg kell tanulni a megfelelõ módon reklámozni a filmet, azaz végsõ soron eladni.
Ami miatt sokan kudarcot vallanak az MLM-ben tehát az, hogy a legtöbb ember aki belép egy ilyen rendszerbe úgy gondolja, vagy ezt tanítják neki, hogy abból áll az egész, hogy minél több rokonára és ismerõsére tukmálja rá a termékeit, vagy a szuper üzleti lehetõségét. Ebbõl születnek aztán az olyan MLM ellenes körökben népszer történetek, hogy hogy szakított szét barátságokat, békés rokoni kapcsolatokat valaki csatlakozása egy ilyen rendszerhez!"   Ennyit Józseftől ! 
Érdemes az egészet elolvasni itt:http://www.mlmstartprogram.hu/mi_az_mlm.html

Kiadás vagy befektetés ez itt a fő kérdés!

Ma egy olyan kérdést szeretnék körbejárni, ami szerintem nem csak a sikeres MLM vezetők titka, hanem az egész életfelfogásunkat befolyásoló egyik legfontosabb alapelv!
Amikor pénzről van szó az emberek hajlamosak néha egész furán gondolkodni. Mintha a pénz világa egy olyan terület lenne, ahol nincsenek szabályok, törvények!
Márpedig ezen a területen eredményeket elérni a pénzvilág törvényszerűségeit figyelmen kívül hagyva nem lehet komoly eredményeket elérni!

Miről is beszélek?
Hát arról, hogy az MLM hálózatokhoz csatlakozok 80%-ánál valami nagyon nem stimmel az attitüdd a hozzáállás területén.
Az élet más területein egy vállalkozó tudja, hogy a vállalkozása elindításához, hány milliót kell befektetnie üzlethelységbe, áruba, reklámba s azt is tudja, hogy a vállalkozása fenntartása is havonta mennyi pénzébe fog kerülni. Meg van a terv, hogy hány százezer forint lesz a reklám költség, Adwords Google hirdetés és azzal is tisztába vannak, hogy a sikerhez szükségük van megfelelő képzésre, és nem sajnálják a pénzt, hogy akár 100 ezreket is ráköltsenek egy-egy nevesebb marketingképzésre tudva, hogy az ott tanultakat hasznosítva többszörösét fogják visszakapni. Az MLM vállalkozásnak elvileg ugyanígy kéne működnie, mégis az emberek többségének a fejében mintha csak az csapódna le, hogy itt meglehet gazdagodni, passzív jövedelmet lehet keresni, és egyre kevesebb munkával egyre több pénz jön! Az hogy ez milyen áldozatokkal jár, milyen befektetések kellenek hozzá valahogy sokak számára homályban marad!

A legfontosabb mondat, amit szeretnék mélyen a szívedbe vésni:
A sikered egyik legfontosabb titka, az hogy mit tartasz kiadásnak és mit befektetésnek?!

Mert a kiadás az legtöbbször fájdalommal jár, nem szívesen adunk ki pénzt dolgokra kivéve ha látjuk, hogy ez nem csupán egy kiadás, sokkal inkább egy befektetés.
Ez a fajta gondolkodásmód az élet minden területén nagyon fontos!
Gondolj bele ha például megállsz egy virágbolt előtt és számodra egy virágcsokor megvásárlása a feleséged számára csak kiadás akkor nagy gondba kerülhetsz hosszú távon.
Vagy ha úgy gondolod, hogy a családoddal eltölteni egy hétvégét valami üdülőhelyen csak a kiadásaidat növelné, akkor nem tudom merre felé haladsz, de az biztos hogy nem jó irányba!
Ha nem tudsz egy virágcsokorba fektetett pénzt úgy kezelni mint egy befektetést a feleségeddel való jobb kapcsolatba, vagy nem akarsz pénzt befektetni egy közös nyaralásba ami lehet, hogy jobban összehozná a családodat akkor ne is várj nagy eredményekre a házasságod vagy a családi harmónia területén!

És ugyanez az alapja annak is hogy sikeres gazdag ember leszel-e az MLM segítségével, vagy te is bekerülsz a „futottak még” kategóriába, és kudarcként fogod megélni MLM-es pályafutásodat!

Válaszolj őszintén magadnak néhány egyszerű kérdésre:
-          Te kiadásnak tartod a regisztrációs díjat és egy legalább 100pontos indulást megvételét vagy a legjobb és legolcsóbb befektetésnek amivel elindíthatsz egy passzív jövedelem termelő forrást?
-          Te kiadásnak tartod, hogy havonta 17-20000Ft-ot a családod egészségére költs DXN termékek formájában vagy ez egy olyan befektetés számodra amit akkor is fenntartanál ha nem építenéd az üzletet és nem remélnél semmi hasznot ebből tevékenységedből? Ha csak kiadás akkor az első üzleti kudarcok, elutasítások után abba is fogod hagyni a termékek fogyasztását! Ezt én számtalanszor átéltem egy másik MLM cégnél ahol az emberek csak a pontért, a vélt és remélt gazdagságért vették a havi min 30000Ft értékű vitaminbogyókat, de ahogy látták, hogy csak nem találnak csatlakozókat feladták az üzletet és persze már nem is volt olyan fontos a megfelelő antioxidáns bevitel mint akkor mikor még az üzleti érdekük ezt diktálta, hogy erről győzzenek meg embereket!

Szóval amíg te nem tudsz kulcsemberré válni azáltal, hogy elkötelezett 100 pontos leszel, és kicseréled a kávédat, a gyerek kakaóját, a teát a szappant a sampont stb DXN termékekre addig bármivel is ámítod magad garantálom, hogy tévedésben élsz!
Máig is vannak emberek, akik el tudják hinni, hogy vetés nélkül van aratás!

Egyetlen fogkrémmel vagy kávéval csatlakoznak a hálózathoz, mert „üzletet” akarnak építeni és eszükbe, se jut, hogy az MLM a másolódás üzlete, vagyis ha te állandóan le akarod faragni a kiadásaidat, és ezért nem veszel DXN termékeket, akkor, ha találsz is valakit aki téged követni akar, nagy valóniszünéggel olyan embert fogsz bevonzani aki hasonlóan gondolkodik mint te! És ennek az lesz az eredménye, hogy hamarosan mindannyian abbahagyjátok mivel „ez az üzlet nem működik, itt nem lehet pénzt keresni”!
Amíg tehát a havi 100 pont vásárlás számodra egy kellemetlen kiadás és nem egy örömteli befektetés az egészségedbe addig nagy eredményekre ne számíts!

-          Számodra kiadás a DXN oktatási rendszerére feliratkozni vagy esetleg még azon felül is könyveket vásárolni személyiség fejlődésed érdekében?
-          Mikor látsz egy rendezvényt amit a cég a te képzésed érdekében szervez mi jön be a fejedben: Megint egy kiadás, utazási költség stb amit jobb lenne , lefaragni megspórolni vagy tudod, hogy ez egy olyan befektetés ami nélkül még soha senki nem lett sikeres MLM üzletben?!

Folytathatnám még a sort de remélem ennyiből is megértetted, hogy ha te pénzt akarsz keresni a DXN –ből akkor vállalkozói hozzáállással kell nekikezdened és nem valami legyünk benne, hátha lesz belőle valami módon? Tisztába vagyok emberek szomorú anyagi helyzetével de sajnos ez semmit se változtat azon a törvényen amit vetés aratás törvényének hívnak!
Akármilyen szegény vagy egyetlen kiút van, ha az egészségedbe és az üzletedbe elköltött havi 100 pontvásárlást nem kötelező kiadásnak tartod, hanem egy olyan befektetésnek, aminek hosszú távon biztos haszna lesz!
Mindent meghatároz, hogy milyen az attitűdöd, a hozzáállásod az üzlethez és az, hogy miért csatlakoztál te az MLM –hez!?
Csak azért hogy könnyen meggazdagodj, sok pénzt keres? Félek, hogy ez kevés lesz az útra amit be szeretnél járni!
Persze nem beszéllek le ez irányú terveidről, csupán a figyelmedet szerettem volna felhívni arra, hogy komoly tervek, célok, befektetések nélkül még soha senki nem lett sikeres egy vállalkozásban sem, és ez alól nem kivétel az online MLM sem.
Szabadságod van egy fogkrémmel csatlakozni és várni a nagy üzletet, de ha rám hallgatsz akkor maradj inkább egy kezdő fogyasztó aki ismerkedik a termékekkel, s majd akkor gondolkodj üzletben amikor már képesnek érzed magad arra, hogy a havi 100 pont nem egy verítékes kiszorított dolog lesz számodra, hanem egy olyan befektetés amire szívesen költöd a pénzt! S ahogy más szakmákban is szükség van folyamatos képzésekre járni ha képben akarsz lenni és nem akarsz lemaradni, így ez igaz a DXN üzletedre is!
Néha megdöbbent az emberi naivság és együgyűség mikor ilyeneket mondanak emberek:
-          Én majd akkor vásárolok termékeket, amikor már majd a jutalékomból futni fogja! Majd akkor utazok fel egy képzésre és fektetek pénzt képzési anyagokba, ha már pénzt keresek a DXN –ből!
Még szerencse, hogy az élet más területein az emberek sokkal józanabbak!
Hogy nézne ki ha egy orvos azt mondaná, hogy majd a magánrendelésekből befolyó pénzből elvégzem az orvosi egyetemet! Vagy a könyvelő azt mondaná majd a könyvelési díjakból befizetek egy mérlegképes könyvelői tanfolyamra!?

Ne élj álomvilágban!
Helyes hozzáállással, kitartó, rendszeres megtervezett munkával sok pénzt lehet keresni az MLM-ből hosszú távon. De ebbe bele kell tanulni és meg kell tanulni ezt a szakmát!
Az MLM-ben az a jó , hogy miközben végzed az „MLM egyetemet” már közben is tudod alkalmazni a tanultakat, s mire elvégzed mondjuk 3 év alatt a végére már lehet egy komoly passzív jövedelem termelő üzleted! Sokan ezt ki akarják kerülni meg akarják spórolni és ezért egyik MLM-ből ugrálnak a másikba de sehol se érnek el sikereket!

Gondold át tehát az eddigi hozzáállásodat, tedd helyére fejedben az üzletet és  legyél a vállalkozásod, üzleted sikeres vezetője! És a növekedés és fejlődés hosszú távon mindenkép melléd fog szegődni!

8 dolog amire fel kell készülnöd ha elindulsz az MLM - ben.

8 dolog amire fel kell készülnöd ha elindulsz az MLM - ben.
1. Nem lesz mindenki kiváncsi a te nagy üzleti ajánlatodra!
Ez is olyan mint egy üzlet. Százan elmennek a kirakatod elõtt tizen megállnak hárman bejönnek és egy vásárol!
Wellnessforradalom ide vagy oda ha megnézed mi köti le az emberek figyelmét, mire keresnek a Googlén akkor látni fogod hogy nem az egészség és a lehetõség az elsõ számú kulcsszavuk! Apropó?
Neked mivel van tele a keresõd?
2. Nem akarnak az emberek egészségesek lenni, vagy legalábbis arra pénzt költeni.
Nem véletlenül van ez az ország ilyen egészségi állapotban! Ha valami olcsóbb 1 Forinttal inkább azt veszik.

3. Nem akarnak változtatni a szokásaikon!
A legnagyobb kihívás számodra, hogy a kényelmi zónájukból kimozditsd az embereket!
4. Senki sem fogja helyetted felépíteni az üzletedet!
Akármit is igértek a szponzoraid egyik rendszer sem jutalmazza a passziv tagokat és csak úgy kereshetsz pénzt ha te is dolgozol, vevõket találsz!
5. Ez üzlet és nem jótékonyság, ezért ha nem dolgozol, nem vásárolsz akkor a szponzoraid gyorssan el fognak felejteni! Valljuk be õszintén jogosan!
6. Mindig lesznek hullámvölgyek amin át kell tudnod menni!
Ilyenkor kell tudnod a választ miért is csinálod!
7. Ez a másolódás üzlete, ezért ha te leállsz, ha te nem mutatsz példát akkor a csoportod is pillanatok alatt abbahagyja, és várhatsz a passziv jövedelemre!
Ezért fontos hogy olyanba kezdj amire neked is szükséged van , amit te is rendszeresen fogyasztanál!
8. DE A LEGFONTOSABB
AMIRE FELKÉSZÜLHETSZ!
HA JÓL CSINÁLOD AKKOR SEMMI ÉS SENKI NEM GÁTOLHATJA MEG, HOGY TE LEGYÉL A KÖVETKEZÕ MLM MILLIOMOS!
S HA LASSÚ LÉPÉSEKKEL IS HALADSZ FELÉ DE TE LEGALÁBB TESZEL VALAMIT AMIG MÁSOK CSAK PANASZKODNAK ÉS A HIBÁSOKAT KERESIK AKIKRE RÁFOGHATJÁK NYOMORÚSÁGUK OKÁT!

8 szempont hogyan válasszál MLM hálózatot?

8 szempont hogyan válasszál MLM
hálózatot?
1.Tisztázd a céljaidat!
Amit keresel azt fogod találni, ezért legyenek a terveid konkrétak!
A termékeidet akarod ingyen kapni, zsebpénzt szeretnél vagy teljesen erre akarod alapozni a jövõdet? Az MLM-ben megtervezheted a jövedelmed és kiszámolhatod azt, hogy mit kell érte tenned!
2. Mérd fel a költségeket!Döntsd el hogy mennyi pénzt és idõt akarsz belefektetni és mennyi fog várhatóan ebbõl megvalósulni? Mindegyik üzlet mást követel meg és más tempóval halad!
3.Tudsz-e azonosulni a cég filozófiájával? Te magad megvennéd-e a termékeit akkor is ha nem a te üzleted lenne?
4.Legyenek megbizható adatok róla! Legyen fent a neten! Milyen a honlapja, mennyire korszerû és automatikus?
Keringenek-e kétes pletykák róla az éterben?
5. Lehetõleg ne most alakult friss cég legyen,vagy ha az akkor légy nagyon óvatos a pénzeddel. Legyenek elérhetõ cégadatok róla , azt sem árt ha fent van a tõzsdén !
6. Lehet-e online építeni?
A legtöbb cég tiltja a saját honlapot és a céges honlapon kivüli netes megjelenést!
7. Milyen a kompenzációs terv, a kifizetés, a bónuszok a színtek.
Van-e nullázodás, visszaesés, leminõsülés.

Elvesztheted-e az embereidet ha õk jobban teljesítenek nálad...stb?
Van MLM ahol kemények a feltételek de ha azokat teljesíted akkor komoly pénzeket kaphatsz.
De ha nem akkor eleinte te vásárolsz készleteket , kényszerbõl, hogy megtartsd a színtedet majd keserûen feladod.
8.Milyen az oktatási rendszere?
Tudsz-e azonosulni a vezetökkel, az oktatás módjával, árával és elvárásaival! Van-e online támogatás, lehet-e online webkonferenciákon résztvenni?

8 dolog amit nem szabad komolyan venned az MLM reklámokból!

8 dolog amit nem szabad komolyan venned az MLM reklámokból!

1. Ezt mindenki meg tudja csinálni!
Igen ahogy mindenki tudna repülõt is vezetni, meg gyémántot csiszolni. Egyébként ez egy szakma, egy szoros versenypálya ahol csak a profik tudnak üstökösként szárnyalni, az átlagos kezdõk már azelõtt abbahagyják, ahogy az elsõ eredmények jönnének!

2. Mindenki a célpiacod!
Ez is igaz, de mielõtt mindenkit lerohansz aki 1 méteren belül van, puhatold ki, hogy ezt õ is így gondolja-e?

3. Ez nem eladás, itt nem kell semmit sem eladnod! Ez tény, a terméket a cég értékesíti. Az igazi termék amit el kell adnod az te magad vagy! Az emberek hozzád és nem a céghez csatlakoznak spirituálisan értve. Ha te megnyerõ vagy és jól adod el magad akkor követnek ha nem akkor kinevetnek!
Semmi nincs ami ebben a legnagyobb változásra kényszerít mint az MLM!
Ha nem tudsz vagy nem szeretsz eladni nem baj, de ha megtanulod a marketinget, akkor azt életed minden területén kamatoztathatod!!

4. Kapsz egy honlapot és az majd dolgozik helyetted! Aki kicsit is ért a nethez tudja milyen nehéz a honlapunkra felhivni mások figyelmét! Ebbe vagy beletanulsz vagy honlapod elsüllyed a versenytársak tengerében!

5. A mi termékünk a legjobb.Olyan jó, hogy eladja magát!
Itt a wellness korszak, mindenki költeni akar az egészségére!
Ebből ábrándulsz ki leghamarabb, mikor szembesülsz ilyen modatokkal hogy pld:
Valamiben úgyis meg kell halni, minek törödjek az egészségemmel?

6.Nem kell szakértõvé válnod!
Ezt mind addig elhiszed amig valaki rá nem kérdez, hogy te például villanyszerelőként mióta tudsz egészségügyi problémákra megoldást mutatni?!

7. Ahhoz, hogy pénzt keres a legnagyobb, legdrágább csomaggal kell belépned!
Igen ez igaz, így van megalkotva a rendszer!
Minnél több pénz mozog annál több a jutalék!
Ez sok MLM cég gyors növekedésének az alapja! De az ilyen hazugságokból nagyon sok keserű csalódott ember is születik akik emiatt az egész szakmát megutálják !

8. Azért nem vagy sikeres mert nem vagy ott minden rendezvényen!

A rendezvények teérted vannak, téged szolgálnak, helyetted dolgoznak de sok hálózatban ez a ragasztó amivel bent tartják a tagokat pedig egyértelmű,hogy nem nekik való ez az üzlet!

8 indok ami miatt sokan elutasítják az MLM lehetõséget.

8 indok ami miatt sokan elutasítják az MLM lehetőséget.

1. Ez nem tisztességes munka!
Sokan nem tudnak kilépni a poroszos szemléletből és önként hajtják a fejüket a tisztességes állásnak nevezett perspektiva nélküli, minimálbéres szekerek jármába és nem tudnak mást el se képzelni, minthogy mások szekerét tolják!

2. Én nem tudok eladni, meg se tudok szólalni!
Nem birom az elutasítást!
Akkor az online marketinget neked találták ki!

3. Nekem nincsenek ismerõseim.
Ezen sürgösen változtatni kell nem csak az MLM miatt hanem mert az ember közösségi lény!

4. Nem teszek senkit gazdaggá azzal, hogy hozzá csatlakozom!
Az nem okoz lelkiismereti problémát, hogyha egy boltban vásárolsz megfizetve a kereskedelmi hálózat minden színtjének rárakott hasznát? Minden egyes kiadott forinttal valakit gazdagitasz !

5. Nem akarom az ismerõseimet zaklatni és rábeszélni erre a lehetõségre! Nem veszi be a gyomrom, hogy beszervezõs szöveggel hívjam fel barátaimat!
Akkor kezd el lassan rávezetni őket , hogy mivel foglalkozol. Erre legjobb az online MLM !

6. Nem vagyok szakértõ, nem értek se az üzlethez se a gyógyításhoz!
A legtöbben így kezdik!
A legfontosabb, hogy saját tapasztalatod legyen, és látszodjon rajtad, hogy ez neked jó és legyen olyan szakember ahova vezetheted az érdeklödödet!

7.Csak azoknak jó akik az elején csatlakoztak!
Ebben van reláció, de a tapasztalat mást mutat!
Vannak akik fél év alatt olyan szinteket értek el mint sokan álmodni se mernek pedig ott voltak a piacnyitásnál! Ez egy nagyon igazságos rendszer ami nem a poziciót dijazza hanem a teljesítményt!

8. Nekem erre nincs se pénzem se idõm. Ha ingyen lehetne regisztrálni akkor talán csinálnám!
Pont azért kéne csinálnod, hogy legyen de ha vetés nélkül akarsz aratni, akkor nem marad más mint a LOTTÓ a kaparós sorsjegy vagy az esetleges örökség vagy valami csoda!

8 rémhír amit terjesztenek az MLM lehetőségről

8 rémhír amit terjesztenek az MLM lehetőségről.

1 Piramisjáték
A lényeg a tagok beszervezésén van, ha van is termék a beszervezésbõl van a pénz!

2. Elveszik a pénzed!
Eladósodhatsz miatta!
A nyakadon fog maradni a sok termék amiket megvetettek veled, illetve havonta át kellett venned a jutalék eményében.

3. Ez már az antikrisztusi rendszer mikor beregisztrálnak bekerülsz az adatbázisukba!
Hidd el az adataid már rég elérhetõek azok számára akik azt akarják! Csak olyanból zárd ki magad ami tényleg lelkiismereti problémát okoz!

4. Csak azoknak jó akik felül vannak!

5. Ez csak Amerikában müködik.
Magyarországon is sokan keresnek ebbõl milliókat csak talán itt nem reklámozzák, ismerve a magyar mentalitást : Rántsd vissza ! Dögöljön meg a szomszéd tehene is ha már az enyém elment!

6. Eladhatatlanok a termékek , olyan drágák.
Az emberek hozzá vannak szokva a hatóanyag nélküli, gyakran szintetikus, mérgezõ termékekhez és azokhoz viszonyitják a természetes alapú, drágán kifejlesztett de hatékony termékeket is!

7. A cd-k , könyvek és a drága rendezvények az igazi biznisz!
Akik drágálják a tudás árát, hamar megfogják fizetni a tudatlanság következményeit!

8. Fanatikussá tesz, agymosás az egész.
Elég elmenni egy ilyen tapsikolos rendezvényre!

8 dolog amire szükséged lesz a sikerhez, s ami nélkül ne fogj bele!

8 dolog amire szükséged lesz a sikerhez, s ami nélkül ne fogj bele!

1.Motiváció és cél
Ha nem tûzöl ki célt nem is éred el, ha nincs ami elõre vigyen, mint egy sportolót a gyõzelem iránti vágy akkor az elsõ kudarcnál visszafordulsz!

2. Lelkesedés
Ha te nem lelkesedsz érte , te nem állitod át a fogyasztásod céged termékeire, akkor nem leszel hiteles senki elött!

3. Munkakedv
Sajnos ezt a lehetõséget is munkának hivják, csak itt ugyanazzal a befektetéssel a legtöbbre juthatsz, és egyszeri munkádnak akár egy életen át eheted a gyümölcsét!

4. Helyes önbecslés
Ha nem hiszed el magadról, hogy ezt te megtudod csinálni, akkor elõször építsd fel magad, mert nem fognak hozzád csatlakozni az emberek, bizonytalan kürtzengésre!

5.Inspiráció
Kell egy rálátás a dolgokra, egy belsõ vezetés, én ezt az Istennel való közösségbõl meritem.

6.Taníthatóság
Változásra és változtatásra való készség!
Vannak dolgok amiket abba kell hagynod, vannak jó szokások amiket fel kell venned ha igazán sikeres akarsz lenni!

7.Vállalkozói szemlélet
Ha nem tudod mi az hogy befektetés, mi a vetés és aratás törvénye akkor sürgösen változtass mert ez nem állás, vagy fix munkahely ahol kockázat és munka nélkül is megkapod a havi fixed!

8.Nyitottság az új dolgok felé!
Ma már semmi sem ugyanaz mint ami 10 éve, vannak technológiák amik már 10 év alatt elavulnak!

8 ok egy MLM vállalkozás inditásához

8 ok egy MLM vállalkozás indításához

1. Ha sok az idõd de kevés a pénzed és a leghatékonyabban akarod az idõd pénzre váltani!
Használd ki a hatástöbbszörözés erejét!

2. Ha sok a pénzed de kevés az idõd, mivel a pénztermelõ folyamatban nélkülözhetetlen vagy!
Itt a lehetõség hogy kiszabadulj vállalkozásod fogságából!

3. Ha csak egy lábon áll a bevétel forrásod, de a kiadások egyre több oldalról szoritanak téged.
A strucc politika nem megoldás! Ha a nyugdijas kort nem túlélni akarod hanem élvezni, akkor nem teheted meg hogy nem építesz ki valami passziv jövedelem termelõ forrást!

4. Ha olyan bevételt szeretnél ami akkor is jön, mikor esetleg te nem tudsz, vagy nem akarsz épp dolgozni!

5. Ha ki akarsz szállni a mókuskerékbõl, hogy a hétfõ reggel nem a monoton újrakezdés legyen a számodra.

6. Ha tudsz vagy szeretsz befolyást gyakorolni a környezetedre, vagy nem de szeretnél ebben elöre lépni.

7. Ha ki akarsz lépni a kényszerû vagy önként választott magányodból és új tartalmas kapcsolatokat akarsz.

8. Ha képes vagy és akarsz fejlõdni és tanulni sikeres emberektõl akik már megcsinálták azt ami neked még csak álom!

8 indok egy MLM vállalkozás inditására

8 indok egy MLM vállalkozás inditására

1. Extra jövedelem megszerzése.
(mert kifizetetlen számláid, adósságod, hiteleid vannak, nincs megtakarításod, egy keresõ van a családban, alacsony a nyugdíjad)

2. Pénzügyi biztonság, szabadság elérése
(lét és munkahelyi bizonytalanságban érzed magad)

3. Saját vállalkozás alapítása (munkahelyeden szûk látókörû és rugalmatlan a vezetés, nem kérik ki a véleményed, nincs ráhatásod a dolgokra)

4. Több szabadidõ a családra, hobbira esetleg beutaznád a világot (hosszú a munkaidõd, sok a túlóra, kettõ vagy több munkahelyen dolgozol)

5. Egyéni fejlõdés igénye (nincs elõrelépési lehetõséged, munkahelyed nem támogatja továbbtanulásod, nincs pénzed és idõd tovább tanulni, túl hosszadalmas az átképzés)

6. Mások segítésének igénye. Sokszor egy jó információ átadása is sokat segíthet!

7. Új emberek megismerésének lehetõsége.
Kilépés a 4 fal közül.
Bezártság helyett ismerkedés , bizalom és nyitás más emberek felé.

8. Korai nyugdíjba vonulás lehetõsége.
Ne csak megéld a 60. évet hanem élvezni is tud még sokáig az életet!

Csak keményen érdemes MLM -t játszani!

Ha csak egy tanácsot adhatnék egy újonnan induló hálózatépítőnek, akkor az az lenne, hogy csak keményen érdemes játszani! Ha valamit megtanultam az évek során a hálózatépítésben, akkor az az, hogy a „nyúlbéla” hozzáállás nem kifizetődő az üzleti világban, és az MLM-ben sem.
Ha számba veszem a megismert igen sikeres hálózatépítőket, akkor mind igen határozott emberek. Eltökéltek a céljaik mellett, biztosak az üzletükben.
Van egy hölgy, aki nagyon-nagyon magasra jutott egy MLM üzletben, és akinek egy egyszerű mondata szállóigévé vált: „Akarod, vagy nem akarod?”
Ha akarod, akkor megmutatom, hogy mit kell tenned, és ha megteszed, segítek. Ha nem akarod, vagy nem azt teszed, amit mondok – ami ugyanaz -, akkor sajnálom, nem segíthetek. Jössz vagy nem, én megyek.

A szerénység nem kifizetődő az MLM-ben! Bocsánat, hogy ezt mondom, de „tökösnek” kell lenni, különben nem vesznek komolyan!
Félreértés ne essék! Nem arroganciáról, nagyképűségről és hasonlókról beszélek, hanem megfelelő kiállásról és magabiztosságról.
A legjobb tanács tehát, amit adhatok egy induló hálózatépítőnek, az az, hogy legyen kemény.

Mit jelent ez?
Elmagyarázom.
A legnagyobb hiba – véleményem szerint – ha valaki ÓVATOSAN próbál elindulni az üzletben. Ajánlgatja az üzletet, vigyázva, nehogy valakit megsértsen. A hozzáállása: „kint is vagyok, bent is vagyok”. Ott áll a medence szélén, és nem tudja eldönteni, hogy beleugrik-e vagy sem. Kicsit olyan ez, mintha vigyázna, hogyha az üzletet netalán illegálissá nyilvánítanák, akkor nehogy túl sok bizonyíték legyen rá, hogy ő valaha is benne volt.
Legyen acélból, ne pedig lekvárból! Az acélemberek sokkal kevésbé sérülékenyek, mint a lekvárból lévők. Ha belekezd valaki az üzletépítésbe, akkor mondja azt, hogy 1-3 hónapig (vagy döntse el meddig) keményen és főleg határozottan fogok fellépni az érdekében, aztán meglátom, mi lesz az eredmény. Ha még sem jönne össze, akkor legalább emelt fővel távozhat, mígnem ha csak „próbálkozgatgat”, akkor mennyivel rosszabb lesütött szemmel megverve elsunnyogni az ismerősei lesajnáló pillantásaitól övezve.

Sokszor hallani, hogy „nem szeretnék ajánlgatni az ismerőseimnek semmit”.
Nem, nem, és ezer is NEM! Ön ne „ajánlgasson” az ismerőseinek semmit! Önnek egy LEHETŐSÉG van a kezében! Legyen érte hálás, akinek felkínálja ezt! Önnek olyasmi van a kezében, mi keveseknek ebben a válság sújtotta világban. Kiutat tud mutatni. Ön NEM KÉR, HANEM AD!
Sokszor mondjuk, hogy ez az üzlet segít „embert faragni” a csatlakozókból. És valóban. Más emberré lehet válni általa. Ahogy felépül az üzlet, „felépül” az ember is. A külvilág ezt agymosásnak hívja. Aki ilyet mond vagy gondol, az azt feltételezi, hogy Ő gondolkodik helyesen. De miből gondolja ezt? Mert nem tudja, hogy „tükör által homályosan látunk”. Igen! Ez az! SZÜKSÉGES agymosás. Eltávolítja a gondolkodásból a lerakódott szemetet.
Ennek a határozottságnak és keménységnek az üzlet minden mozzanatában meg kell mutatkoznia, főleg a kommunikációban!

Mit jelent ez?
A névlistában
Ön írjon össze MINDENKIT, akit ismer! Aki azzal a nagyon szép új autóval jár, lehet, hogy most ment föl a törlesztő részlete 40-50%-al. Lehet, hogy 60 ezer Ft-ot kifizetett érte havonta, de a 90 ezer (50%!) - ami nagyon gyakori -, már komoly probléma. Igen kevesen vannak, akik teljes biztonságban érezhetik magukat!

A meghívásban
A meghívásban legyen határozott!
„Figyelj, Béla! Dönts most akkor el, hogy érdekel téged ez a dolog, vagy sem! Nem tudok rád várni hetekig, szólni fogok akkor valaki másnak.”
Ennek több haszna is van.
1. Látni fogja, hogy az esetek túlnyomó részében hogy-hogynem, de meg tud beszélni időpontot belátható időn belül. Akivel nem, azzal higgye el, Ön nem is akar találkozni! Az esetek 1 (EGY!) százalékában fordul csak elő, hogy valaki TÉNYLEG nem ér rá abban az időben. Az emberek nem annyira elfoglaltak, mint amennyire láttatni akarják ezt magukról.
2. Láttatni tudja, hogy Ön az, aki AD, akinek van valamilye a barátja számára, nem pedig fordítva. Nem Ön KÉR! „Figyelj, Béla! Kaptam egy 30%-os kupont az X áruházba erre a hétre. Ha eljössz velem, te is vásárolhatsz. Én csak szerda délután érek rá. Ha jössz oké, ha nem, sorry, de szólok másnak. Most várom a válaszod!”
3. Többé nem kell félni a meghívástól. Ez egy kis lélektan. Az emberekben mindig nagyobb a félelem a veszteségtől, mint a vágy a nyereség után! Ha úgy érzik, hogy valamiről lemaradhatnak, az sokkal inkább megmozgatja őket, mint bármilyen nyereség megcsillogtatása. Ezzel ugyanis bármiféle kekeckedést le lehet vezetni. „Jól van, Béla! Úgy látom, te most teljes biztonságban érzed magad, nincs szükséged más bevételre. Tekints az ajánlatomat tárgytalannak!". Odatartottunk elé valamit, amit most visszavettünk. Az emberek nagy része ösztönösen utánanyúl ilyenkor.
Nagyságrendekkel megnő ily módon a meghívás hatékonysága, ráadásul sokkal fájdalommentesebb is.

Az időpont egyeztetésben
A bemutató utáni második időpont egyeztetésnél is legyen kemény.
Ha ezt mondja a jelölt:
„Majd hívlak”, „Bedobom a csomagot valamikor”
Sokan belemennek ebbe, pedig ez a biztos kudarc.
Inkább ilyesmit javaslok:
„Figyelj, akkor vidd el, az info anyagot, ha érdekesnek találtad, amit hallottál. Mi azt szoktuk csinálni, hogy személyesen találkozunk azokkal, akik nyitottnak mutatkoznak, hogy segítsünk dönteni. Ehhez azonban most meg kellene beszélnünk ennek az időpontját. Ha nem érdekel, mond meg most, Te is, mi is időt takarítunk meg vele.”
Hogy elveszhetnek így emberek? Szerintem nem. Általában ez történik ugyanis, amikor elmegyünk egy ilyen illetőhöz:
- Már az ajtóban kezünkbe nyomja az infó csomagot
- Elkezdi a megszokott „nem ismerek senkit…az én ismerőseim nem olyanok…én nem vagyok ilyen típus…nem tudok eladni…nincs pénzem…nincs időm…különben is viszket mindenhol” szöveget, és se üzlettárs nem lesz, és se terméket nem rendel – esetleg 1-2 olcsóbbat, akkor és utoljára -, tehát csak tiszta időpocsékolás volt találkozni vele.
Az üzlet akkor működik, ha azokkal töltjük az időnket, akikből kinéz eredmény.

Az üzlettársakkal
Ugyanennek a hozzáállásnak az üzlettársakkal szemben is meg kell mutatkoznia! Ha Ön megbeszél velük valamit, amiben közösen megegyeznek, hogy meg fogja tenni; ha odaad nekik egy könyvet, hanganyagot azzal, hogy olvassák el - hallgassák meg, és a legközelebbi találkozójukon kiderül, hogy még hozzá sem kezdtek, akkor mondja azt: Ezt a találkozót még megcsinálom veled, de a következő előtt csak akkor hívj, ha már megcsináltad – vagy elkezdted legalább, ha hosszabb dologról van szó.
Ön természetesen nem főnöke az üzlettársainak! Azonban mint vezető, joga van oda tenni az idejét, ahol annak a megtérülését is látja.
Ha van gyereke, akkor tudja – remélem -, hogy a fegyelmezés hasznára van a gyereknek, míg ha mindent ráhagynak – szeretetből -, akkor az a kárukra válik az életükben. Neveletlenek lesznek.
Hasonlóan, Ön nem akkor szereti az üzlettársait, ha minden rájuk hagy, és körül udvarolja őket, hanem pont ellenkezőleg, ha irányítja őket.
Az ember, mint „független individuum” a legnagyobb becsapása ennek a világnak. Az ember ugyanis függőségre lett teremtve, vezetésre van szüksége. Ez minden emberi közösségre igaz, a családtól kezdve az államig. Korunk társadalmi hanyatlásának a tekintély hanyatlása az oka. Az emberek már gyakorlatilag nem ismernek el semmilyen tekintélyt maguk felett.
Ahhoz tehát, hogy ez az üzlet is jól működjön, önnek nem kedvesnek és aranyosnak kell lennie, hanem határozott vezetőnek. Higgye el, az emberek szívesebben követnek egy olyan valakit, aki előzékeny és udvarias, de ugyanakkor a feladatok végzésében határozott és céltudatos. (Olykor még az előbbiek rovására is). Mindenesetre hamarabb lesz sikeres az, aki határozott és kemény, ezért olykor megsért másokat, mint akiről az látszik, hogy „bocs, hogy élek”.

Hogyan lehet szert tenni a keménységre? Hiszen nem mindenki született olyannak.
Azt mondják ugye, hogy a megfelelő határozottságú célok segítenek benne. Ez igaz, de majdhogynem fából vaskarika. A „nagy” célok kitűzése még általában megy, de hogy ezek megfelelő határozottságúak legyenek, ahhoz már egy határozott emberre van szükség.
Segít, ha valaki birtokában van a megfelelő tudásnak. A hiányos ismeret mindig bizonytalanságot szül. Ha Ön ismeri jól az üzletét, tudja, mit ajánl, tudja, hogyan működik az MLM, tudja, hogy a bizonyos helyzetekben hogyan fog reagálni, akkor ez nagyon sokat segít.
A határozottság tudás nélkül csak egy vékony páncél a puha benső felett, melyet egy szintén határozott jelölt könnyedén összetör. Szükség van a tudásra és belső meggyőződésekre, hogy Ön acélember lehessen.
Azonban a tudás önmagában szintén kevés. Csak egy alap, amelyre építhet.

Mi kell ahhoz, hogy határozottan és keményen kezdjen játszani?
Véleményem szerint: CSAK EGY DÖNTÉS! Nincs szükség különböző bonyolult, szofisztikált módszerekre. Ön eldönti, hogy mostantól felhagy a „lacafacázással”, felövezi a derekát, vagy ahogy manapság mondják „felköti a gatyáját”. Abbahagyja a jelöltjeinek és üzlettársainak körül udvarlását, és határozottan ezt kérdezi: Kell, vagy nem kell? Jössz, vagy maradsz? Én megyek, ha sikerül, ha nem, de abbahagyom a sárban a dagonyázást. Ha partner vagy benne, jó, ha nem, akkor sem haragszom meg, de ÉN INDULOK!
Amennyiben Ön eddig is egy határozott, céltudatos, „kemény” ember volt, akkor ez az írás nem önnek szól.
Ha Ön eddig inkább egy aranyos, kedves ember volt – és ha névlistája tele van „függő ügyekkel”, akkor valószínűleg ez a helyzet -, akkor itt az ideje, hogy a sarkára álljon!
Zárja le ezeket az ügyeket (akarod vagy, nem akarod), majd megszabadulva ezektől a ballasztoktól, nyisson egy új lapot, és menjen!
Döntsön, és játsszon keményen! Ez az Ön élete!
Sok sikert hozzá!